lyenkor ősszel, a hűvös idő beálltával gyakran előfordul, hogy a nyáron, szabadban született kiscicákat megsajnáljuk és beengedjük a lakásba is. Talán eddig csak egy kistányéron tettük ki neki pár falatot, amit ő gyorsan felfalt és már ment is a dolgára, de most egyre gyakrabban látjuk, hogy az ablakpárkányon órákig gubbaszt fázósan összehúzva magát. Ha megesik rajta a szívünk, ne féljünk beengedni - nagyon sok örömben lehet részünk. A macskatartás a kutyánál sokkal kevesebb feladatot ró a gazdára, de ha megismerjük, rájövünk, hogy a szeretetét ugyanúgy képes kifejezni a gazdái iránt.
Ha megszeretjük és hosszú ideig szeretnénk magunk mellett tudni, akkor legjobb, ha elvisszük egy állatorvoshoz, aki ellát tanácsokkal, hogyan őrizzük meg a kisállat egészségét. Az utazáshoz legjobb beszerezni egy jól záródó, műanyag macskakosarat, mert nincs annál szomorúbb, mint ha pont a forgalmas utcán szökik meg ijedtében tőlünk a cica. Az orvosi vizsgálat előtt néhány dolgot mi magunk is megcsinálhatunk. Szerencsére a macskák betegségei közül csak alig néhány veszélyes az emberre, de ezek megelőzése viszont fontos feladat. Különösen az olyan családokban, ahol kisgyerekek is vannak, akik kézzelfoghatóan fejezik ki szeretetüket: puszilgatják a macskákat és az ágyukba is beengedik őket. Mielőtt ezt megengednénk, fontos, hogy alaposan fürdessük meg az állatot (erre a legalkalmasabb az egyszerű babasampon) és nem szabad elfeledkezni a féregtelenítésről sem. Ehhez az állatpatikában vásárolhatunk olyan féregtelenítő tablettákat, amik kifejezetten macskák számára készültek. Ezeket általában 10-14 napos időközzel, 2-3 alkalommal, éhgyomorra kel beadni. Erre a legalkalmasabb a reggeli előtti időpont.
Ha még sohasem volt macskánk, néhány kellemes meglepetésben is részünk lesz: a macskák önmaguktól szobatiszták, őket erre nem kell hónapokon át tanítani, mint a kutyákat. Ha beszereztünk egy alomtálat és néhány zsák jó minőségű macskaalmot, akkor nincs is más dolgunk, mint hagyni, hogy a cica magától felfedezze ezt. És persze használat után rendszeresen tisztítani is kell. A lakás tisztasága érdekében érdemes jó minőségű almot vásárolni, mert ezek sokkal jobban megkötik a kellemetlen szagokat is. Másik kellemes meglepetés lehet a macskák alvásigénye. Különösen ezekben a hűvös-hideg napokban akár az egész napot is képesek átaludni, nem igényelnek különösebb törődést. Persze főleg a kiscicák elég játékosak és naponta néhány órára kikövetelik maguknak a figyelmet és a törődést, de ki ne szeretne egy ilyen csöpp kis állattal játszani! Az etetésük is elég egyszerű: az az elterjedt gyakorlat, hogy naponta kétszer-háromszor adunk nekik konzervet vagy valamilyen húsfélét (csirkenyakat, -májat, akár nyersen is); a száraz macskaeledel viszont mindig ott lehet a tálban. Különösen fiatal állatoknál fontos, hogy a növekedés szükségleteit a junior macskatápok biztosítják, így lehetőleg ilyet adjunk nekik. Idősebb korban sok betegséget előzhetünk meg, ha senior tápokat vásárolunk. Az ivóvíz viszont minden korban fontos, mindig legyen friss a cica előtt. Bár sok macska szinte sohasem iszik ezekből, inkább a csöpögő csapokból lefetyelnek.
Ha hosszú szőrű (pl. perzsa vagy perzsa-keverék) macskát választunk, akkor fontos a szőrzet ápolása is. Ehhez már fiatal korban érdemes hozzászoktatni az állatot, mert a szőr húzását nehezen viselik el. Az ápolatlan szőrzet viszont nagy, kibonthatatlan csomóban képes összeállni, ami komoly szenvedést okozhat a cicának. Ilyenkor már nincs más megoldás: kopaszra kell nyírni szegényt. Ezért jobb, ha már időben beszerzünk egy puha macskakefét, amivel rendszeresen el tudjuk távolítani a bundából az elhalt szőrszálakat. Az ápolás másik előnye, hogy nem a kárpitos bútorokról kell majd összeszedni az állat szőrét. Egy másik gyakori probléma a macskák karma. Az elülső lábak szaruképleteit az állatok gyakran élesítik. Ha nem biztosítunk ehhez kaparófát, akkor a bútorok lába esik áldozatul. Ez a bosszúság mellett komoly anyagi kárt is jelenthet, pedig egy olcsó kaparófával és a macska körmének rendszeres nyírásával megelőzhetjük a nagyobb bajt.
forrás: Szentpéteri Zsolt |