Pötyi és Csibemaci

Életem során sok cica élt velem, velünk, boldogan. A történet, amelyet elmesélek, 1996 tavaszán történt. Akkoriban volt egy Guszti nevű hamuszürke- fehér tarka lány cicánk, akit fiúnak kaptunk, s miután kiderült valódi neme, lett Gusztávból, Auguszta, röviden Guszti.

Gusztinak volt két gyönyörű, két éves kölyke: Muki, aki koromfekete kandúr, azóta is velünk él, immáron 7 éves és 8 kg a súlya. Muki annyira szereti az emberi test melegét, hogy nem tudok úgy leülni, hogy azonnal ne másszon az ölembe. S ha már ott van, ember legyen a talpán aki lerakja: átöleli a nyakam és kapaszkodik belém.

Ikertestvére volt  Pötyike, aki életét és nevét a férjemnek köszönhette, mivel ő választotta ki az alomból Muki mellé, mint kis pöttyöst. Hatalmasakat tudott ugrani, a földről egyenesen a nyakamba, aztán elhelyezkedett, mint egy sál. Így Pötyikével a nyakamban mosogattam, főztem, végeztem a házimunkákat.

Ő a történet egyik szereplője. A másik Csibemaci, a foltos pofájú szürke-fehér kiscica, akit az utcán szedtem össze. Csont és bőr , tövig lekopott szőrű, pusztulás szélén álló kóbor macska volt. Több hónapba telt mire egészségileg helyre jött, és bár nem tudott nagyra nőni, azért nagyon szép, tömött bundájú, fényes szőrű macsek lett belőle. Csibemaci, csakúgy mint Pötyike szeretetre méltó, játékos és hízelgő cicák voltak, jó barátnők.

1996 telének végén egy időben lettek vemhesek. Először Csibemacinak születtek kölykei, két tündéri pöttömöt meg is tartottunk közülük. Születésükkel egy időben Pötyikében feltámadtak az anyai ösztönök. Nagy hassal rendszeresen bemászott barátnője és a kicsik mellé a dobozba, elterült mellettük és nyalogatta sőt szoptatni próbálta őket. Aztán nyolc nap múlva eljött az ő ideje is.  De fogadott kölykeit akkor sem akarta elhagyni, hiába készítettem számára saját ellető ládát.

Ott ültünk Mellette a gyerekekkel felváltva vagy együtt a nappaliban, de ha egy másodpercre egyedül akartuk hagyni, máris átvánszorgott a másik dobozba és nyalogatta Csibemaci kicsinyeit. Már annyira szenvedett, hogy végül is átraktunk hozzá egy pici cicát a saját dobozába. Ettől kezdve felgyorsultak az események. Egészen addig nyalogatta hevesen és aprólékosan a picit, amíg a sajátja meg nem született. Ekkor végre vissza adhattuk  az aggódó Csibemacinak a bébijét. Pötyike almából is két kiscicát hagytunk meg.

Macskacsaládunk létszáma ezzel hét főre emelkedett. Annyira jó mamák voltak mindketten, hogy soha  egyetlen percre sem hagyták egyedül a kölykeiket. Amíg az egyik evett, vagy kiment az udvarra a dolgát végezni, addig a másik bébiszitterkedett  és fordítva. Aztán amikor a kicsik mászkálni kezdtek, átlátogattak ők is egymáshoz, élvezet volt nézni a négy gombóc hancúrozását. Sok örömöt szereztek nekünk is ennek az odaadó gondoskodásnak a látványával, csodálattal töltött el mindannyiunkat ez a családi idill.

Sajnos Pötyike még annak az évnek az őszén elpusztult. A szomszéd talált rá a kertjében, miután három napig kerestük és vártuk haza. Mérgezés ölte meg szegénykét. Csibemaci még két évet élt velünk, azalatt kétszer születtek kölykei, de őket már egyedül nevelte fel. Aztán egyszer csak eltűnt. Tűvé tettünk érte mindent, de nem találtuk meg.

Egyik gyereke, Rezsőke ugyanolyan ijedős és jó vadász mint Csibemaci volt. Nyaranta nap mint nap behoz nekünk a konyhába tücsköt-bogarat, egeret, lepkét, vagy éppen amit megfog. Határozott és akaratos jellem, akit csak akkor dédelgethetünk, ha ő akarja. Főleg a fiamhoz és a férjemhez ragaszkodik, gondolom az erőt tiszteli bennük. Most az a legnagyobb bánatunk, hogy mivel három ivartalanított kandúrunk van, ki tudja, mikor élhetjük át újra a kiscica-várás  és -nevelés kedves és gyönyörűséges pillanatait.

Forrás: Macskamánia magazin