Melyik okosabb- a kutya vagy a macska???

A macskákat felületesen ismerő emberek gyakran
ragadtatják magukat olyan kijelentésekre,
hogy: „a kutya okos, a macska nem;,
„a macska nem törődik a gazdájával és nem
tudja érzelmeit kimutatni". Ezzel persze
nem valódi igazságot mondanak ki, mindössze
leleplezik azt, hogy milyen keveset tudnak
a macskáról. Az igaz, hogy a kutyák több,
mint 10.000 éve élnek emberi társaságban
(és ez alatt sem tanulták meg, hogy vannak
jó és rossz gazdák, hiszen hajlamosak vég
nélkül eltűrni a gazda kegyetlenségét is),
míg a macskák mindössze 3.500 éve „társultak
az emberrel, de azt is csak módjával. Ezért
sokkal kevésbé függnek tőle. A kutya és a
macska eltérő viselkedésének oka a két faj
különböző életmódjából ered. A kutya falkaállat,
életét a kutyák csoportjában éli le, s hajlandó
alávetni magát a vezérkutya akaratának. Társállatként
az embert tekinti ennek.
A macska azonban egyedül él, vadászó technikája
nem igényli a más macskákkal való együttműködést,
jól elvan egyedül, ezért az embert is csak
mellérendelt szerepben tudja elfogadni. Az
emberi érzelmek skáláján az egyik póluson
helyezkednek el azok, akik boldogsága teljes
egészében egy más személytől függ. Az ilyen
emberek megszállottan igyekeznek befolyásolni
a másik ember viselkedését. A másik póluson
azok állnak, akik kifejezetten függetlenek,
úgy vélik nincs szükségük senkire. Ez akár
addig is fajulhat, hogy teljesen mellőzik
a társadalmi érintkezést. E két véglet között
helyezkedik el az a fajta egymástól való
függés, amelyet az jellemez, hogy képesek
vagyunk mások nélkül is különféle érdeklődéseinknek
élni, határt szabni a másokkal való kapcsolataink
mélységének, élvezni az egyedüllétet, épp
úgy, mint alkalmanként mások társaságát.

A macskák az egymásrautaltság tekintetében
szükségleteik nagyjából kétharmadát önmaguk
is ellátják, a maradék harmadot áldozzák
emberek, macskák és más állatok társaságára.
Azokból az emberekből válnak jó macskagazdák,
akik nem tapadnak görcsösen embertársaikra,
hanem tiszteletben tartják mások érdeklődését,
igényeit. A mástól függő embertípus úgy érzi
a macska nem eléggé igényli a társaságát,
nincs rá szüksége, míg a teljesen független
típus nyűgnek érzi a macska gondozásával
járó kötelezettségeket.


Visszatérve az eredeti gondolatra, a kutyák
hűségesek, szófogadóak, teljesen alávetik
magukat a gazda akaratának, s ez örömmel
tölti el a gazdát, mert érzi, hogy uralja
az állatot és azt is, hogy az állatnak szüksége
van rá. A macskákat filozófusi szemléletük
távol tartja a kitörő érzelmektől, nem lihegnek,
nem ugatnak és nem ugrálnak, ha a gazdi hazatér.
Az ő eszköztáruk finomabb, egy tekeredés
a láb körül, vagy akár csak egy örömteli
szemhunyorítás a gazdára, náluk felér a kutya
zajos üdvözlésrohamával. Értelmi képességeik
nem különböznek, csak az a mód, ahogy a különálló
fajukra jellemző képességeiket kifejezik.
A kutyák emberrel való kapcsolatukban ugyanazokat
a gesztusokat, testbeszédet, hangjelzéseket
használják, mint fajtatársaikkal. E tekintetben
a macskák túllépik a fajukra jellemző viselkedés
határait, hiszen a természetben a macska
egyedül él, nincs alkalma, sem vágya társához
simulni, mint ahogy azt a gazdájával teszi,
amikor az ölébe kuporodik a tévé előtt.

A kutya és a macska értelmi képességei között
nincs különbség, csak a viselkedésüket motiválja
más.