A középkor vége felé a macskák tisztelete az ellenkező végletbe csapott át. Éppen, mert korábban a pogány istenségek szent állataként tisztelték a macskát, a keresztény egyház személyében a sátán képmásának, valósággal gonosz megtestesteülésének tekintették ezeket az egész kontinensen elterjedt állatokat. A szószékről gyakran felhangzott a vád, hogy a boszorkányok az éj leple alatt fekete macska képét magukra öltve indulnak útjukra, melyen az ördög várja őket. 1484-ben VIII. Innocens pápa " az ördöggel szövetkező pogány állatoknak" nevezte a macskákat, megnyitva ezzel több száz éves, fájdalmas üldöztetésüket. Az emberek a macskákat tartották minden baj okozóinak, ott pusztították őket, ahol csak érték. Ünnepnapokon a templomtoronyból a mélybe hajították, máglyára vetették, halálra korbácsolták, vagy forró vízbe fojtották szegényeket, Isten félreértett dicsőségéért kínozták, bántották, ölték Őket. Aki éjszaka kószáló macskával találkozott, az mindent elkövetett, hogy a lehető legkegyetlenebb módon végezzen vele. Sokan még ma is azt hiszik, hogy a fekete macskák balszerencsét hoznak - hiszen még a mesekönyvekben is főként a gonosz boszi társaként jelennek meg. Úgy tűnik, hogy a sötét babona még ma is él. A macskák tetemét gyakran befalazták, hogy távol tartsák és elrémisszék a házaktól, máskor azért ölték meg e jobb sorsra érdemes állatokat, mert gyógyító szereket akartak csinálni belőlük.
Európában csupán egyetlen embercsoport tartott ki mindvégig a cicák mellet: a tengerészek. A hajósok meggyőződése szerint a macskák szerencsét hoznak, és felkeltik a kedvező szeleket. |